Filharmónia Magyarország

Szavazok

Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny
2017

32. RAM Ilya

RAM Ilya

Ilya Ram 1991 januárjában született New Yorkban. Karmesteri tanulmányait 2011-ben kezdte meg a Buchmann Mehta Zeneiskolában Maestro Yi-An Xu osztályában, Maestro Guy Feder vezetésével, miközben folytatta önkéntes tevékenységét az Orvosok az Emberi Jogokért izraeli szervezetének keretében.

A fiatal karmester-generációhoz tartozó Ilya Ram kitűnő minősítéssel diplomázott a Tel-Aviv-i Buchman-Mehta Zeneiskola zenekari karmesteri és zenetudományi szakán. Jelenleg a drezdai Carl Maria von Weber Hoschschule für Musik hallgatójaként, Ekkehard Klemm professzor irányításával zenekari karmesteri mesterképzést végez. Ezzel egyidőben Berlinben dr. Yossi Reshev vezetésével zongoratanulmányokat folytat.

2017 nyarán egyike volt annak a négy karmesternek, akik felvételt nyertek a Bayreuthi Ünnepi Játékok karmesteri mesterkurzusára. Ilya Ram itt a „Tannhäuser gyermekeknek” című produkció próbáin dolgozott, közben pedig Christian Thilemann, Hartmut Hänchen, Marek Janowski, Thomas Lausmann és Georg Christoph Sandmann vezényléskurzusain vett részt.

Ram a 2017–2018-as tanévre elnyerte a DAAD ösztöndíját, melyet a kiemelkedő teljesítményt nyújtó muzsikusok számára írtak ki, és ő vezényelhette a nyitókoncertet a drezdai Ballsport Arenában.

Intézményi képzése kiegészítéseként számos mesterkurzuson, fesztiválon és karmester-akadémián is részt vett, ahol Európa legjelentősebb karmester-egyéniségeitől tanulhatott: a Gstaad Menuhin Fesztiválon Neeme Järvi, az ISA Allegra fesztiválon Maestro Hohannes Schläfli, a CEME kortárs zenei fesztiválon Maestro Pierre-André Valade vezetésével dolgozott, ezenkívül részt vett Maestro Nicolas Pasquet weimari mesterkurzusán is. Tanulóévei során számos zenekart vezényelt, köztük a Carter Kamarazenekart, a BMSM Zenekart, az Elblandphilharmonie Sachsen és a Nordböhmische Philharmonia zenekarát.


Szavazok